Abaújvár:
A megyének nevet adó vár a Zempléni-hegység északi peremén, egy alacsony, közvetlenül a Hernád partján álló dombon épült úgy, hogy a domb tetejét föld-fa sáncokkal vették körül; ez a gyakorlat a korabeli Magyarországon és Európában meglehetősen általános volt. A régészeti adatok szerint az abaújvári vár a 11. század első felében épült; a 14. századi krónikás hagyomány szerint Aba Sámuel emelte, mint ahogy neki tulajdonítják a megye megszervezését is.
A vár többször is a magyar történelem fő sodrába került. Az 1046-ban hazatérő két Árpád-házi herceg, Levente és András itt gyűjtötte össze seregeit. Csaknem fél évszázaddal később, 1106-ban egy másik Árpád-házi herceg, Álmos tartotta hatalmában, amíg meg nem adta magát a várat ostromló bátyjának, Könyves Kálmánnak. A tatárjárás (1241-42) idején Újvár volt Északkelet-Magyarország legerősebb erődítménye – olyannyira, hogy ellent tudott állni a tatárok támadásának.
Korai, megyeszékhelynek épült váraink a 13. század végén általában elveszítették jelentőségüket, de Újvár a 14. század közepéig megőrizte vezető szerepét. 1399-ben a Perényi család engedélyt kapott a királytól a vár megerősítésére – föltehető, hogy ekkor építették a föld-fa sánc tetejére azt a kőfalat, amelynek a nyomai máig jól kivehetők. A továbbiakban a várról nincs adatunk; várnagyát is csak 1332 körül említik utoljára iratok.
Sánca meglepően épen élték túl a századokat. A ma is impozáns, 754 méter kerületű, trapéz alakú sánc 3,9 hektárt zár körül. Magassága a Hernád fölött tizenöt méter, a belső udvar fölött öt méter. A földsáncot igen komoly faépítmény erősítette; építésének módját a szerkezetét feltáró régészek rekonstruálták. A faszerkezet tette lehetővé, hogy az építmény külső fala meredekek legyen, és formáját ezer éven át, napjainkig megőrizze. A sáncba 72 260 m³ földet és 11 770 m³ fát építettek be – ezt munkát száz ember nyolcszáztíz munkanap alatt végezhette el; ennyi fa kitermeléséhez mintegy negyven hektárnyi erdőt kellett kivágni.
Abaújvári „Grand Kanyon” gyalogtúra vízmosásban
